A Bayern München a hétközi City győzelmet követően csalódást keltő eredménnyel zárta a Bundesliga 4. fordulóját.
A 99. észak-dél derbi rosszul kezdődött a Bayern számára: Az előzetesen a kezdőcsapatba jelölt Arjen Robben kisebb combizomprobléma miatt nem léphetett pályára, helyette Thomas Müller kapott lehetőséget. A BL mérkőzéshez képest több változás is történt a kezdőben: Benatia helyett Dante, Götze helyett Shaqiri, Xabi Alonso helyett Hojbjerg és Lewandowski helyett Pizarro lépett pályára. A vendégeknél végig a pályán volt Stieber Zoltán, de Julian Green csak a kispadon kezdte a találkozót.
A Bayern egy 4-3-3-as felállással kezdte és végig dominálta a mérkőzést, 73.7 %-ban birtokolta a labdát. A védekezésre koncentráló, Hamburg csapatán azonban nehéz volt rést találni, az első említésre való lehetőség a 33. percben alakult ki Juan Bernat lövése folytán, ezt az ellenfél kapusa Jaroslav Drobny bravúrral hárította. A hazai pályán nagy szenvedéllyel pályára lépő, idén még gólt sem szerző HSV védekezését jól megszervezte a Slomka utód, Joe Zinnbauer ezzel párhuzamosan a Bayern támadásaiból hiányzott a gólt jelentő kreativitás.
A második félidő nagyobb iramot hozott az elsőnél, mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, de a gól továbbra sem akart megszületni. A Bayern Xabi Alonso beállásával tovább növelte a tempót, de csak kezdeti fellángolást jelentett a baszk játékos jelenléte, ezen a később pályára lépő Götze és Lewandowski sem tudott érdemben változtatni. A 88. percben végül a Hamburg szerezhette volna meg a három pontot, szerencsére Nicolai Müller pár centiméterrel célt tévesztett. Az egységesen játszó hazaiak végül megérdemelték az egy pontot.
Pep: "Nem volt egyszerű a Manchester City ellen Bajnokok Ligája mérkőzést követően partiba jönni. A második félidő egy kicsit jobb volt, de sajnos nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket. Tovább kell dolgoznunk, decemberig nehéz idő vár ránk. "
Lahm: "Nem lehetünk elégedettek, ha döntetlent játszunk. A második félidőben voltak lehetőségeink a mérkőzés megnyerésére, de mindenekelőtt az első félidőben volt túl kevés a teljesítményünk."
A Bayern a következő - hétközi - fordulóban a friss feljutó, de listavezető Paderborn együttesét fogadja hazai pályán. A találkozót kedd este rendezik.
Hamburger SV 0-0 FC Bayern München
Hamburger SV: Drobny - Diekmeier, Westermann, Djourou, Ostrzolek - Behrami, Arslan (67. Jiracek) - N. Müller (87. Steinmann), Holtby, Stieber - Lasogga (76. Green)
Cserék: Adler, Cleber, Nafiu, Rudnevs
FC Bayern: Neuer - Rafinha (61. Götze), Boateng, Dante, Bernat - Lahm - Hojbjerg (53. Xabi Alonso), Alaba - T. Müller, Pizarro, Shaqiri (66. Lewandowski)
Cserék: Reina, Benatia, Rode
Játékvezető: Christian Dingert (Lebecksmühle)
Nézők: 57.000 (teltház)
Sárga lapok: Arslan, N. Müller, Behrami / Neuer
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.